BLOG

Lesenswertes von mir und meiner Arbeit

Rövid intervallum, nagyobb állóképesség, kevesebb zsír és több izomzat

Rövid intervallum, nagyobb állóképesség, kevesebb zsír és több izomzat
A norvég egyetem kutatói szerint a rövid robbanó terhelések, rövid szünetekkel a legjobb
módja, az intervallum edzések elvégzésének.
A kutatás
A norvégok egy 10 hetes kísérletet végeztek jól edzett biciklisekkel. Mindegyik biciklis heti
kétszer végzett 40 perces intervallum edzést. A csoport egyik fele 4,5 percig tekert, olyan
gyorsan, ahogy csak tudott majd 2,5 percig lassan, mindezt addig amíg véget nem ért a 40
perc. A másik fele a csoportnak intenzívebb intervallum edzést végzett, vagyis 30
másodpercen keresztül tekertek maximális terheléssel, majd 15 másodperc pihenés
következett. Ezt 9 percen keresztül csinálták, majd 3 perc szünetet tartottak.
Összességében 3 sorozatot csináltak meg.
Eredmények
A rövid intervallum edzést végző csoportnak a VO2max értéke egyértelműen
megemelkedett. A kontroll csoportban a VO2max érték nem növekedett. A rövid intervallum
edzést végző csoportnál nőtt az erő és a robbanékonyság.
A tanulmány azt mutatja, hogy a rövid intervallum, rövid szünetekkel jobb és nagyobb
alkalmazkodáshoz vezet, mint a joggolás vagy az intervallum hosszú terheléssel.
Ezek az eredmények szintén egyeznek azzal, amit Itsumi Tabata bizonyított, hogy a 20/10
intervallum az állóképességet jobban növeli, mint bármely más edzés forma. A rövid
intervallum több zsírt éget el, kíméli az izomköpenyt és javítja az aerob (jogging) és anaerob
állóképességet (sprint).
Ez és hasonló kutatások arra engednek következtetni, hogy a rövid intervallumok jobbak egy
10 hetes időszakban, mint a hosszú intervallumok.
Ha bármikor szeretnétek az intervallumot kipróbálni itt van egy példa:
Edzés Sorozat Nagy intenzitás Alacsonyabb
intenzitás
1 6 20 mp 10mp
2 6 20mp 10mp
3 6 20mp 10mp
4 7 20mp 10mp
5 7 20mp 10mp
6 7 20mp 10mp
7 8 20mp 10mp

Die Bedeutung von Kraft und Krafttraining im Fußball

Die Bedeutung von Kraft und Krafttraining im Fußball

Jetzt zu der spannenden Veranstaltung am 08.03.2019 anmelden!